Bródy, Zorán, Charlie, Ákos: NEM! a Megasztárra
2005.07.02. 11:36
Kik lesznek az új zsűritagok a Megasztárban? – kérdezi most minden lelkes, bulvárlapban dolgozó újságíró és Megasztár-fan. A hírek szerint Soma és Bakáts ugyanis nem vesz részt a harmadik szériában. Szintén a hírek szerint az már szinte biztosra vehető, hogy Soma helyét Szulák Andrea foglalja el, Settenkedő helyett pedig minden bizonnyal Para-Kovács Imrétől hallhatunk majd bölcsességeket.
Mivel a Tv2-nél még nem született hivatalosan döntés, egyet tehetünk: amennyire csak lehet, megpróbálhatunk kizárni egyes muzsikusokat, és már szűkült is a kör. Többek között ezért hívtunk fel zenészeket, előadókat azzal az egyszerű, elméleti kérdéssel, elvállalnák-e a zsűritag szerepét a Megasztár 3-ban, ha erre felkérnék őket, illetve ha igen, miért, ha nem, miért nem.
Nos, hallottunk ezt-azt. Ki röviden, ki hosszabban fejtette ki kérdésünkre, miért nem vállalná el a felkérést, meglepő módon azonban egy ismert zenész, előadó sem akadt – az általunk megkérdezettek közül – aki egyértelmű igent mondott volna erre az elméleti kérdésre, bár volt, aki feltételeket szabott.
Ez a valaki Horváth Charlie, aki elmondta a Stopnak, őt egyszer már felkérte a Megasztár arra, hogy legyen zsűritag. „Ez még az első Megasztár előtt történt. Több okból nem vállaltam el, és ma is csak bizonyos feltételek mellett mondanék igent. Fontos, hogy kik lennének a kollégáim, vagyis a többi zsűritag. Ha ugyanez lenne a helyzet e tekintetben, nemet mondanék. De az is probléma, hogy az Arénában tartott döntőt leszámítva a zenekar playbackelt a döntők alatt, és csak a zongora szólt élőben” – nyilatkozta az énekes, aki kérdésünkre – Honnan származik ez az információja? – csak annyit mondott: „zenész vagyok, innen tudom”.
A legszerényebben a NOX énekesnője állt a kérdéshez. „Nem vállalnám el. Bár nagy megtiszteltetés lenne, nem érzem magam annyira tanult zenésznek, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül kritizáljam és bántsam meg az énekeseket” – válaszolta meg kérdésünket Péter Szabó Szilvia.
Bizonyos zenészek érvelésében az is szerepelt, hogy nem ismerik túlságosan a produkciót. Zorán például ritkán néz televíziót. „Gyakorlatilag fogalmam sincs az egészről, nem szoktam nézni ezt a műsort, nem is nagyon nézek tévét. Természetesen hallottam már a Megasztárról, de érdemben nem tudok válaszolni, nem vagyok megfelelő alany” – nyilatkozta az énekes lapunknak.
Bródy János is ebbe a kategóriába tartozik. „Nem gondolom, hogy a Megasztár lenne a magyar könnyűzenei utánpótlás legfontosabb epicentruma. Nem igazán figyeltem eddig se, és nem is vállalnám el ezt a szerepet, elég sok szerepet vállaltam már életemben” – mondta a dalszerző-énekes.
Lovassy András egyszerűen azért nem vállalná el a felkérést, mert – ahogy mondta – nem lenne rá ideje. Kérdésünkre – Ez az egyetlen ok? – úgy válaszolt, „ez a legdiplomatikusabb, s mivel valóban nincs időm ilyesmire, felesleges további indokokat mondanom. Ez a műsor szombatonként van, ezen a napon én általában fellépek valahol.”
Kovács Ákos – akinek a Megasztárról alkotott véleményéről már olvashattunk a sajtóban – röviden és frappánsan válaszolt a Stop egyszerű és elméleti kérdésére e-mailben: „Kedves Dávid! Egyrészt vasárnap van, másrészt nem érdekel a Megasztár.”
Levitin Dávid
|