akosss
akosss
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Mennyi most az idő????
 
Kedvenc linkjeim
 
Mi legyen a háttérzene???
 
cikkek Ákosról
cikkek Ákosról : Bródy, Zorán, Charlie, Ákos: NEM! a Megasztárra

Bródy, Zorán, Charlie, Ákos: NEM! a Megasztárra

  2005.07.02. 11:36

Kik lesznek az új zsűritagok a Megasztárban? – kérdezi most minden lelkes, bulvárlapban dolgozó újságíró és Megasztár-fan. A hírek szerint Soma és Bakáts ugyanis nem vesz részt a harmadik szériában. Szintén a hírek szerint az már szinte biztosra vehető, hogy Soma helyét Szulák Andrea foglalja el, Settenkedő helyett pedig minden bizonnyal Para-Kovács Imrétől hallhatunk majd bölcsességeket.

Mivel a Tv2-nél még nem született hivatalosan döntés, egyet tehetünk: amennyire csak lehet, megpróbálhatunk kizárni egyes muzsikusokat, és már szűkült is a kör. Többek között ezért hívtunk fel zenészeket, előadókat azzal az egyszerű, elméleti kérdéssel, elvállalnák-e a zsűritag szerepét a Megasztár 3-ban, ha erre felkérnék őket, illetve ha igen, miért, ha nem, miért nem. Nos, hallottunk ezt-azt. Ki röviden, ki hosszabban fejtette ki kérdésünkre, miért nem vállalná el a felkérést, meglepő módon azonban egy ismert zenész, előadó sem akadt – az általunk megkérdezettek közül – aki egyértelmű igent mondott volna erre az elméleti kérdésre, bár volt, aki feltételeket szabott. Ez a valaki Horváth Charlie, aki elmondta a Stopnak, őt egyszer már felkérte a Megasztár arra, hogy legyen zsűritag. „Ez még az első Megasztár előtt történt. Több okból nem vállaltam el, és ma is csak bizonyos feltételek mellett mondanék igent. Fontos, hogy kik lennének a kollégáim, vagyis a többi zsűritag. Ha ugyanez lenne a helyzet e tekintetben, nemet mondanék. De az is probléma, hogy az Arénában tartott döntőt leszámítva a zenekar playbackelt a döntők alatt, és csak a zongora szólt élőben” – nyilatkozta az énekes, aki kérdésünkre – Honnan származik ez az információja? – csak annyit mondott: „zenész vagyok, innen tudom”. A legszerényebben a NOX énekesnője állt a kérdéshez. „Nem vállalnám el. Bár nagy megtiszteltetés lenne, nem érzem magam annyira tanult zenésznek, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül kritizáljam és bántsam meg az énekeseket” – válaszolta meg kérdésünket Péter Szabó Szilvia. Bizonyos zenészek érvelésében az is szerepelt, hogy nem ismerik túlságosan a produkciót. Zorán például ritkán néz televíziót. „Gyakorlatilag fogalmam sincs az egészről, nem szoktam nézni ezt a műsort, nem is nagyon nézek tévét. Természetesen hallottam már a Megasztárról, de érdemben nem tudok válaszolni, nem vagyok megfelelő alany” – nyilatkozta az énekes lapunknak. Bródy János is ebbe a kategóriába tartozik. „Nem gondolom, hogy a Megasztár lenne a magyar könnyűzenei utánpótlás legfontosabb epicentruma. Nem igazán figyeltem eddig se, és nem is vállalnám el ezt a szerepet, elég sok szerepet vállaltam már életemben” – mondta a dalszerző-énekes. Lovassy András egyszerűen azért nem vállalná el a felkérést, mert – ahogy mondta – nem lenne rá ideje. Kérdésünkre – Ez az egyetlen ok? – úgy válaszolt, „ez a legdiplomatikusabb, s mivel valóban nincs időm ilyesmire, felesleges további indokokat mondanom. Ez a műsor szombatonként van, ezen a napon én általában fellépek valahol.” Kovács Ákos – akinek a Megasztárról alkotott véleményéről már olvashattunk a sajtóban – röviden és frappánsan válaszolt a Stop egyszerű és elméleti kérdésére e-mailben: „Kedves Dávid! Egyrészt vasárnap van, másrészt nem érdekel a Megasztár.” Levitin Dávid

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Hányan jártunk itt??
Indulás: 2005-07-01
 
Milyen nap van ma?
2024. Január
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Egy kis sport :)
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan